CBE A VEZETÉSBEN

Önazonos vezetés – felsővezetőknek

ÖNAZONOS VEZETÉS ENNEAGRAM ALAPON címmel.

Eddigi kurzusainkon olyan vállalatok vezetői vettek részt, mint a Magyar Telekom, Nestle, Bridgestone, Suzuki, Uniqa, Konica-Minolta, Vienna Life, Union, MVM NET, GROW, ODBE, Monicomp és Jet-Sol.

A komplex programon belül én azt biztosítom, hogy minden egyes vezető egészen bizonyosan sikerrel járja végig a saját karakteréhez vezető utat, Laci pedig azt, hogy mindez párhuzamosan beépül a vezetői eszköztárba.

Olyan felsővezetőknek javasoljuk, akik szívesen megismerkednének az Enneagram rendszerével (vagy felfrissítenék múltbeli ismereteiket), és akiket érdekel, hogyan tudnak egyre inkább önazonosan, saját erősségeikre alapozottan működni vezetőként, és hogy hogyan használható az Enneagram vezetői csapatuk együttműködésének jobb megértésében, fejlesztésében.

ENNEAGRAM ÉS VEZETÉS

 

Bár a kilenc karakterből vannak olyanok, amelyek gyakrabban fordulnak elő vezetők között, alapvetően bármelyik karakterből lehet nagyon sikeres vezető. Azonban a különböző Enneagram karakterű vezetők más módon, más erősségek alapján működnek. Ha megnézzük azt, hogy hogyan vezetett Steve Jobs, hogyan vezet Bill Gates, Jack Welch vagy Amencio Ortega, azt látjuk, hogy mindannyian nagyon sikeresen és eredményesen, ugyanakkor nagyon különbözően is. Ugyanis különböző a karakterük, van köztük Enneagram 6-os, 5-ös, 9-es és 8-as. Megvizsgálva a világ meghatározó személyeit – legyenek azok üzleti vezetők, politikusok, művészek – egy nagyon egzakt közös elem található bennük: “karakter-azonosan” működnek, azaz karakterüknek megfelelő eszközrendszert használnak. Ez azonban nem szerencse kérdése. Tapasztalatunk szerint nagyon sokat segít egy vezetőnek, ha ismeri saját Enneagram karakterét, és ezáltal vezetői eszköztárát karakter-jellemzőinek megfelelően tudja kialakítani. 

VEZETŐI ÖNISMERET

 

Ebből a szempontból Enneagram karakterünk ismerete jóval mélyebb “betekintést” ad saját működésünkbe, mint a különböző személyiségleírások és tipológiák (mint pl. a DISC, MBTI stb).

Személyiségünk életünk során kialakul, formálódik és megfigyelhető viselkedési, gondolkodási mintáink alapján tesztekkel is megállapítható.

Ezzel szemben az Enneagram karakter velünk született, egész életünkben állandó, mély (leginkább tudat alatt működő) érzelmi, motivációs mechanizmusunk. Hasonlóan ahhoz, hogy lánynak vagy fiúnak születünk, a 9 különböző hajtóerő valamelyike igaz ránk.

Nagyon egyszerűen azt mondhatjuk, hogy míg a személyiség azt írja le, hogy HOGYAN viselkedünk, gondolkodunk, addig az Enneagram karakter azt mutatja meg, hogy MIÉRT viselkedünk/gondolkodunk úgy ahogy. Ugyanaz a megfigyelhető viselkedésminta/személyiség-típus (pl. hogy egy vezető gyakran emeli fel a hangját, határozott és kemény a döntési helyzetekben) az különböző belső hajtőerő (Enneagram karakter) alapján is kialakulhat. DISC szerint mindhárman “Pirosak” lesznek, de egészen más belső érzelmi mechanizmus eredményeként lesz “kemény és határozott” egy Enneagram 6-os, 8-as vagy 9-es vezető.

Enneagram karakterünk ismerete tehát mélyebb, eddig tudat alatt működő hajtóerőnket mutatja meg, ha ezt ismerjük, jobban megértjük, hogy MIÉRT viselkedünk, gondolkodunk, érzünk úgy ahogy, és mik azok a vezetői eszközök amikben “alapból” jók vagyunk, ugyanakkor melyek azok, amik idegenek tőlünk, és bármennyire is igyekszünk, soha nem fognak “jól állni nekünk”.

A számunkra fontos emberek Enneagram karakterének ismerete pedig betekintést ad a másik ember belső mechanizmusába, jobban értjük, hogy MIÉRT viselkedik, gondolkodik, érez úgy, ahogy érez, ezáltal sokkal könnyebb a másikat elfogadnunk és a vele való kapcsolatunk jelentősen javulhat.

A kurzus célja, hogy a résztvevők megismerjék az Enneagram rendszerét, saját karakterüket (vagy felfrissítsék tudásukat), betekintést kapjanak az Enneagram vezetői alkalmazási lehetőségeibe és elkezdjék használni az Enneagramot saját vezetői stílusuk, erősségeik tudatosítására, környezetükkel, csapatukkal való kapcsolatuk jobb megértésére.

A program felépítését itt találod

A folyamat rugalmas, kétszer egynapos workshopból és három személyes coaching alkalomból áll.

A kurzus teljes ára:

260 eFT + ÁFA / résztvevő

A csoportok létszáma limitált: minimum 7, maximum 12 fővel indítjuk.